A magok szépen csíráznak, mostanra már annyira megerősödtek, hogy képesek megemelni a magot is. Nemsokára megjelennek a sziklevelek.
Ami fontos, hogy ne hagyjuk kiszáradni az ültetőközegüket még rövid időre sem. Arra is tekintettel kell lenni, hogy bár sok fényre van szükségük, a napot még rövid ideig sem bírják, túl gyorsan átforrósodna a felszín. A legjobb, ha mesterséges világítást alkalmazunk a sziklevelek megjelenéséig.

Rossz szokásom, hogy a friss vetéseket majdnem minden nap nagyítóval nézegetem. Ennek persze van előnye, mert ha penész ütné fel a fejét, még idejében el tudom különíteni a megtámadott magokat. Kidobni azonban nem szoktam, csak ha végképp felemésztődött. Láttam már olyat - talán fotóztam is -, ahol ugyan a mag burkát már megtámadta a Botrytis, de hála a természetes védekezésnek, a mag mégis kicsírázott, a növényke pedig minden gond nélkül fejlődésnek indult.
Szóval nézegetem a 9 napja elvetett magokat. Tapasztalatból tudom, hogy egyes magok elég korán kelnek, nem várják meg a 2 hetes periódust sem. S csakugyan, egy két Sarracenia minor var. okefenokeensis magon látszik, hogy megrepedt. Mindig az elvékonyodó részénél repednek a magok ott, ahol eredetileg a magházban a fejlődésük során csatlakoztak az anyanövényhez (köldök vagy hylum), és mindig a lapos oldalával párhuzamosan.
Az első, ami ilyenkor fejlődésnek indul, az a gyököcske, a gyökérkezdemény. Kibújik és megkapaszkodik a talajban. Ezután lassan felemeli a magot és fejlődésnek indul a növény szára a két sziklevéllel együtt. Végül a feladatát betöltve, a magház leesik és az enyészeté lesz. A növény pedig elkezdi kinevelni az első csapdáit, amelyek ugyan még nagyon kicsik, 1-2 cm magasak, de már kürtformájúak és kis kapucnijuk is van. Elindul egy új élet.

A következő képen jól látni a gyököcskét, ahogy fúrja be magát a nedves tőzegbe. A mag külső felületén pedig szintén jól látni azt a fehér, viaszos, víztaszító réteget, ami védi a magokat az idő előtti csírázástól. Ezt bontjuk meg a hideg előkészítéssel, azért hogy a nedvesség bejuthasson a magba és meginduljon a csírázás. (A GA3 esetén is meg kell bontanunk ezt a réteget, hogy a GA3 bejusson a magba, de erről majd annál a bejegyzésnél.) Persze a biokémia ettől sokkal bonyolultabb, mi viszont elégedjünk meg most azzal, hogy csírázni látjuk a saját vetésű magjainkat. :)

Tegnap megérkezett a csomagom. Egy hete rendeltem pár növényt, mivel néhányan nem bírták a telet. Szeretem ezt a boltot, mert Vasek korrekt, szépek a növények, és gyorsan hozzá is jutok. Igaz, most egy kicsit aggódtam, hogy mi lesz, ha nem jön meg. Egész hétvégén állhatott volna a posta valamely sötét zugában, amíg a postáshölgyeket mindenki megöntözi. De megjött.

Mit tartalmaz? Sarracenia alabamensis ssp. alabamensis, Sarracenia rubra ssp. gulfensis, Sarracenia flava var. maxima és két tő bónusz Dionaea muscipula.

A két vénusz légycsapó elég méretes példány, korábban ekkorákat nem is küldtek. Mondjuk Vasek, miután a rendelést azonnal fizettem, külön megköszönte a korábbiakkal együtt.

Mivel csak este értem haza, az ültetés mára maradt. Persze ez sem volt egyszerű, elfogyott a vizem, így először azt kellett szereznem. Egy kicsit vicces volt, hogy így húsvét előtti napon jó pár liter desztillált vízzel közlekedek. :)
Az ültetést a szokásos tőzeg-perlit 1:1 keverékbe történt, a vénuszt tiszta tőzegbe ültettem. Ez utóbbi nem szereti a perlitet, de nem tudom, hogy miért.

A növények a szokásos minőséget mutatták, semmi betegség jele, jó a kondíciójuk. Látszik rajtuk, hogy még kora tavasz van, nem igazán indultak még be, de ezért is szeretek ilyenkor vásárolni.

S, ha már úgy is ültettem, azt a pár Sarracenia rubra x prupurea magoncot, ami a múltkor még kimaradt, szintén átültettem. A Dionaea tövek ültetése közben kiderült, hogy nem is kettő, hanem három tő, volt közte egy kicsi is.

Zárszóként egy Dionaea fotó, ahogy saját magát kapta el a szállítás közben. A dobozra talán rá kellett volna írni: Vigyázz, harap! :)


A Rovaremésztő Növény Baráti Társaság nyílt napokat tart 2011. április 22-26. között.
A nyílt napok alatt vendégek számára is teljes terjedelmében olvasható a portál 6 kategóriájában lévő 445 témája, amely közel 10.000 bejegyzést ölel fel a rovaremésztő (húsevő, rovarfogó) növényekkel kapcsolatban, köztük a Sarracenia fajokkal kapcsolatban is.
A portálon további letöltési lehetőségek, és regisztráltak számára aukció is várja az érdeklődőket.
A regisztráció térítésmentes!!!
Elérhetőség: http://www.rnbt.hu
Tegnap letelt a 4 hetes periódus, miközben a magok a hűtőben pihentek nedves Sphagnum és kvarchomok között. Nem csináltam belőle nagy ügyet: tőzeg és perlit keverékéből csináltam csíráztatóközeget néhány műanyag dobozba. Egyenlőre csak a Sarracenia purpurea x rubra és a Sarracenia minor var. okefenokeensis magok kerültek sorra, a S. purpurea még további két hétig pihen a hidegben.
A magokat csak az előkészített közeg tetején oszlattam el, amennyire lehetett, egyenletesen. Ezután bekerültek a floráriumba, addig biztos, amíg el nem kezdődik a csírázásuk, ami pár hét. Fény, meleg, nedvesség, páratartalom, türelem...

A bal oldali listából egy időintervallum kiválasztásával megtekintheted az ahhoz tartozó bejegyzéseket.
